4.fejezet- Vigasztalás

Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen sokat késtem az új résszel. Próbálok sietni, de nagyon sűrű a nyaram.
 Szeretnélek megkérni titeket, hogy írjatok megjegyzéseket. Előre is köszönöm! :)



5 nem fogadott hívásom és 6 üzenetem van, amiből 3-at még nem olvastam el. Az ember azt hinné, hogy ezeket apám írta és ő hívott, de nem. A hívások és az SMS-ek Bellától származnak. Szegényt hajnali 3-kor felhívtam, el akartam neki mesélni a történteket és, mivel abból nem sokat értett amit a telefonban mondtam, próbált telózni és üzenni, ám amiért azokra nem válaszoltam (ugyanis képtelen voltam rá), hívott egy taxit és átjött hozzám (még hozzá HAJNALI 3-kor!!!!!!!!), a zuhogó esőben, azóta itt van. Már vagy fél órája sírok neki, és ő ezt türelmesen hallgatja. Ilyen az igazi legjobb barátnő! Nem tudom mihez kezdenék nélküle!
-Ssssssssssssss...Jól van Livy...Nyugiiiiiii...--kezdett el nyugtatni az unokatestvérem.
- Hüp...köszi..hüp..ho..hogy..hüp..átjöttél.-mondtam. Erre ő csak legyintett.
- Nee...hüp..ne legyints...mert ez.....hüp.....nem semmiség.....
- Talán mégis az...Te is tudod, hogy szívesen jöttem át, és bármikor újra megtenném, mert nagyon fontos vagy nekem.... Igaz, hogy még mindig nem sokat értek a történtekből, pedig igyekszem.... De most nagyon fáradt vagyok,  úgyhogy kérlek próbálj meg egy kicsit aludni, és reggel majd mindent elintézünk. Rendben?-kérdezte Belle, az igenre várva. Ezt onnan tudom, hogy elővette a ,,kérleknemondjnemet" cuki pofiját. Kicsit elegem van abból, hogy elég egy édi arc, és bármit el lehet érni nálam. Tudom, ez az én hibám. Pedig megteszek mindent ez ellen.... Na mindegy...
- Hahóóóó!!!!! Houston hívja Olivát!! Olivia válaszolj!!- szólított fel Bella kicsit robotokéra emlékeztető hangon.
- Öhm...ö....hm...izé...öö.....öhm..rendben?-ezt válasznak szántam, de eléggé kérdésre sikerült, viszont Belle-nek ez elég volt. Egyből bedőlt az ágyba és tíz másodperc alatt szerintem már el is aludt. Én nem voltam fáradt, úgy gondoltam az alvás kilőve, ezért különböző dolgokat akartam kitalálni, hogy elszórakoztassam magam. Ám amiért semmi izgalmas nem jutott eszembe, mégis megpróbálkoztam a szunyókálással, ami furcsa módon be is vált................................................
                                                 Másnap
,, Igen, igen... Akkor ma este...Ne! Nehogy, valami puccos éttermet keressetek!.....Igen, igen...Elég egy kávézó is....Hm....szóval én mondjak egy helyet?? Például a Starbucks? Persze, hogy nektek megfelel.... Inkább nem mennék ebbe bele..... Szóval akkor este.....Sziasztok, srácok!"- ezekre a mondatokra keltem fel. Belle beszélt telefonon valakikkel. Nem akartam bele ütni a orromat, elvégre minden bizonnyal találkozni fog bizonyos személyekkel, tehát ez az ő dolga. Ezért inkább úgy tettem, mintha most keltem volna ( ami persze igaz is volt), és nyújtózkodni kezdtem.
- Jó reggelt...- vetettem oda Bellának két ásítás között.
- Neked is!- érkezett a válasz.
- Hány óra van?- kérdeztem.
- Fél tizenkettő.- vetette oda.
- Jaj, már megint majdnem átaludtam a fél napot!!- kiáltottam fel.
- És mi abban a rossz? Eleve volt vagy hajnal 3-4 mire elaludtál....
- Ez igaz...-ismertem be saját magamnak hangosan.
- Na, látod?!?!
- Igazad van...- folytattam.
- Persze, hogy az van!! Mégis mikor nem volt?-kérdezte és mind a ketten halk, majd egyre hangosabb kuncogásba kezdtünk, amiből a végén nevetés lett.
- Mi ez a ricsaj lányok?- jött be a szobámba anyu.
- Ó, semmi, igazán semmiség Nancy néni...-mondta az unokatestvérem, és kezdte komolyra fordítani a szót.
- Nos, rendben....Lányok éhesek vagytok?- váltott témát anyukám.
- Naná!!-kiáltotta Belle, de miután észrevette anyu kicsit értetlen arcát rögtön helyesbített.- Azaz, ha esetleg akadna valami ennivalójuk....
- Akadna...-válaszolt anyukám, még mindig furcsán nézve. Ez érthető, ugyanis anyu nem tudja, hogy az unokatestvérem szerelmese az ételeknek, és előszeretettel eheti is azokat, mert nem ragadnak rá a kilók.- És te, Livy? Nem kérsz valamit enni vagy inni?- érdeklődött anya.
- Ööö.....egy capuccino most jól esne....-válaszoltam.
- Rendben csajok, akkor szíveskedjetek lefáradni.
- Már is megyünk, csak még megmosakodunk.- mondtam, Bella és a magam nevében is.
- Ahogy gondoljátok, de Kicsim, lehetőleg ma ne egy órát tölts bennt a fürdőszobában.- kérte anya.
- Megpróbálom.- feleltem, ám anyu szúrós szemeit látva tudtam igyekeznem kell. Bella kezdett a fürdőben, és nem kis meglepetésemre negyed óra múlva ki is jött.
- Hát te?-kérdeztem meglepetten.
- Végeztem. Mehetsz.- válaszolta halál természetesen.
- Már is? Az meg hogy lehet?
- Gyors vagyok.
- Na de ennyire???
- Hát....mondjuk, nem mindig. De most éhes vagyok, úgyhogy motivált a kaja.- mondta fogait kivillantva rám mosolygott....vagy vicsorgott.... Egyébként ez teljesen Belle-re vall. Mármint nem a vicsorgás, hanem, hogy az étel ösztönzi. Ezen meg sem lepődök.
Igyekeztem én is gyorsan elkészülni, de csak fél óra után lettem készen végül.
- Mi tartott eddig?- ,,fogadott" Bella.- Vagy fél órája várlak.
- Tudom, és bocsi.
- Bocsi? Bocsi??? Ne ,,bocsizz" itt nekem te lány!!! Ki fog hülni a kajám!!
- Tényleg emiatt kiabálsz? A hülye kaja miatt?
- Ne merészeld lehülyézni a kaját! Világos?
- Igen, igen világos, te kis ovis.-vetettem véget a mindennapos ,,vitánknak", megöleltem és megpusziltam engesztelés képpen. - Most menjünk le. Anyu már biztos vár.-. Hát mondjuk, annyira nem volt igazam. Mikor leértünk az étkezőnkbe, az asztalt két személyre megterítve találtuk, rajta egy capuccinoval, rántottával, kakaóval és bundáskenyérrel. Egyszóval minden megvolt, kivéve anyukámat.
- Anyuuuu!!!! Hol vagy, anyaaaa???- kiáltottam. Halk sutyorgást hallottam a WC felől. Mivel az nem érdekelt ,hogy anyu  mit művelt bennt, nem is hallgatóztam, vagy kopogtam be csak visszamentem Bellához, és egymás társaságában elfogyasztottuk a reggelinket....az az ebédünket...vagy még is csak a reggelinket ebéd időben. Miután végeztünk ( fél óránkba telt), anyu is kijött a WC-ből. Mintha a  fellegekben járt volna....
- Anya, kivel beszéltél?- kérdeztem.
- Én?- erre bólogattam.- Óh, én csak...egy..barátommal...-adta az igen furcsa választ.
- Ha te mondod!!!
- Egyébként lányok, mik a terveitek a nap hátralévő részében?- váltott témát anyu.
- Programunk van.- válaszolt az unokatestvérem meg sem várva, hogy anya befejezze a mondatot.
- Igen?- kérdeztem vissza meglepetten, ugyanis én eről még nme tudtam.- És mi?- kívánvsiskodtam tovább.
- Meglepi.- mosolyodott el. Áhá! Szóval ezt szervezte azokkal a srácokkal ( bárkik legyenek is ők, de ez nem is lényeg)!! Szerencsére volt annyi eszem, hogy tartottam a szám, mert ha Bella meghallotta volna, hogy tudom hova megyünk, tuti elkeseredett volna, hogy nem tud meglepni. Bár a meglepi teljes részét nem tudtam én se.
- Szupi!-örültem meg.- És mikor indulunk?
- Három óra múlva kellene oda érnünk. Most 14 óra van, szóval van még időnk.

                                                               **** 

 -Livy!! Igyekeznél egy kicsikét?? El fogunk késni!- ezt hajtogatja Belle már vagy fél órája! Nem értem mire ez a nagy sietség. Most van fél öt , és szinte már kész is vagyok. Egy fehér ujjatlan inget húztam magamra, hozzá illő magassarkúval, fehér alapon rózsaszín virágokkal díszített nadrágot és rózsaszín nyakláncot, vele színben megegyező táskát vettem fel. A sminkem is kész lett. Csak a szokásos pirosító, szemcerka és szempillaspirál. Lementem a nappaliba, ahol Bella várt rám. Nagyon tetszett a ruha összeállítása, ami egy koptatott farmerből, bézs színű felsőböl, barna táskából, karkötőkből és egy virágos mintás barna magassarkúból állt.
- Azta, de csini itt valaki!- kiáltottam fel.
- Igen, te.
- Köszi, de én rád gondoltam..
- Biztos rossz a szemed...Mindegy is...Gyere, most már indulnunk kell! A taxis sem fog örökké várni...
- Taxival megyünk?- kérdeztem úgy, mintha azt mondta volna, limuzinnal.
- Nem, dehogy is!!! Helikopterrel.... Persze, hogy taxival... Na, gyere!!!-  azzal megragadta a karomat és elkezdett kifelé húzni az ajtón.
- Ne, ne, várj egy pillanatot!!! Elköszönök anyutól...
- Egy percet kapsz!!
- Most komolyan mérni fogod?- tettem csípőre a kezem.
- 55, 54,53...
- Hé, ez így nem ér!!
- 50, 49, 48...
- Oké, oké....-beláttam, hogy itt nem  ,,nyerhetek". Besiettem az előszobába és kiáltozni kezdtem:
- Anya! Anyu! Hol vagy?? Elmentem Bellával...Este jövök, szia!- pár másodpercig nem érkezett válasz, és ugyanazt a susmust hallottam, mint délben, de aztán anyu kijött a konyhából és lekiabált, hogy ne ordítozzak, mert ő éppen telefonált! Na, de kivel? Mondjuk ezután jó szórakozást kívánt és visszament a konyhába. Eléggé aggasztott, hogy kivel beszél telefonon, ezért (tudom, nme volt szép tőlem) hallgatózni kezdtem.
- Óh, helló! Visszajöttem.....Semmi, csak a lányom ordibált...Igen, igen...Tudod, tinédzserek.....Neked is van  gyereked?..... Kettő is?....Fiúk?...... Ikrek?...Azta, George...-beszélt anya, szinte levegőt sem véve. Nem tudtam ki lehet az a ,,George", de jelen pillanatban más dolgom is volt, ezért úgy tettem, mint az unokatestvéremnél, azaz mintha meg sem hallottam volna azt, amit mondott anyám. Ezután kimentem Belle-hez, aki épp a nem létező órájának a számlapját kocogtatta barnára festett körmeivel.
- Olivia!!!-így csak akkor hív, ha tényleg írtózatosan dühös rám. Szóval benne voltam a slamasztikában!!! Ajaj!- Drágalátos Miss Időérzéketlen Olivia! Tudod te mennyit vártam rád?! Álj, ne válaszolj! Pontosan 327-ig számoltam a 60 helyett. Most viszont jössz velem- és megragadta a karomat, majd behúzott a taxiba.
- Figyelj Bella!-ráncigáltam felsőjének ujját, mert nem akart rám nézni, de szerencsére beadta a derekát:
- Mi van?- kérdezte igen dúrva hangnemben.
- Kérlek ne haragudj! Késtem, igen tudom, de féltem anyát, mert valami George nevű ürgével telefonálgat...
- És az nem ért volna rá?
- Mi??? Te is tudod, hogy anyu milyen fontos nekem! Ugyanolyan, mint te! Kérlek, ne haragudj rám!
- Ne kezdj el bőgni, mert elkenődik a sminked!-mondta, én pedig tudtam kezd megenyhülni.- Livy, figyelj! Nem haragszom rád, de egy kicsit idegesít, hogy mindig késel. Próbálj ezen változtatni, légyszi!
- Rendben, megígérem próbálkozni fogok. És még egyszer ne haragudj!-mosolyogtam Belle-re.
El fogok gondolkozni azon amit mondott. Talán igaza van....
- Hölgyeim, megjöttünk! 10 dollár lesz.- mondta a sofőr.
- Köszi. Tessék, itt van 15 dolcsi.- fizetett az unokatestvérem és kiszálltunk. Nen ismertem annyira azt a helyet, ahová érkeztünk, ezért nézelődni akartam, de Bella bekötötte a szememet egy kis kendővel.
- Ne lessél!- utasított.
- Nem fogok. Biztosíthatlak.
- Remek.-mondta az unokatestvérem és két vállamat megfogva vezetni kezdett. Bekötött, csukott szemmel, egy viszonylag ismeretlen helyen elég nehéz tájékozódni.  Körülbelül öt percet sétáltunk, amikor Belle halkan a fülembe súgta:
- Megérkeztünk...-.
Éreztem, hogy bizseregni kezdek, de nem tudtam volna megmondani miért.....
                  Olivia ruhája:

Bella ruhája: