4.fejezet- Vigasztalás

Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen sokat késtem az új résszel. Próbálok sietni, de nagyon sűrű a nyaram.
 Szeretnélek megkérni titeket, hogy írjatok megjegyzéseket. Előre is köszönöm! :)



5 nem fogadott hívásom és 6 üzenetem van, amiből 3-at még nem olvastam el. Az ember azt hinné, hogy ezeket apám írta és ő hívott, de nem. A hívások és az SMS-ek Bellától származnak. Szegényt hajnali 3-kor felhívtam, el akartam neki mesélni a történteket és, mivel abból nem sokat értett amit a telefonban mondtam, próbált telózni és üzenni, ám amiért azokra nem válaszoltam (ugyanis képtelen voltam rá), hívott egy taxit és átjött hozzám (még hozzá HAJNALI 3-kor!!!!!!!!), a zuhogó esőben, azóta itt van. Már vagy fél órája sírok neki, és ő ezt türelmesen hallgatja. Ilyen az igazi legjobb barátnő! Nem tudom mihez kezdenék nélküle!
-Ssssssssssssss...Jól van Livy...Nyugiiiiiii...--kezdett el nyugtatni az unokatestvérem.
- Hüp...köszi..hüp..ho..hogy..hüp..átjöttél.-mondtam. Erre ő csak legyintett.
- Nee...hüp..ne legyints...mert ez.....hüp.....nem semmiség.....
- Talán mégis az...Te is tudod, hogy szívesen jöttem át, és bármikor újra megtenném, mert nagyon fontos vagy nekem.... Igaz, hogy még mindig nem sokat értek a történtekből, pedig igyekszem.... De most nagyon fáradt vagyok,  úgyhogy kérlek próbálj meg egy kicsit aludni, és reggel majd mindent elintézünk. Rendben?-kérdezte Belle, az igenre várva. Ezt onnan tudom, hogy elővette a ,,kérleknemondjnemet" cuki pofiját. Kicsit elegem van abból, hogy elég egy édi arc, és bármit el lehet érni nálam. Tudom, ez az én hibám. Pedig megteszek mindent ez ellen.... Na mindegy...
- Hahóóóó!!!!! Houston hívja Olivát!! Olivia válaszolj!!- szólított fel Bella kicsit robotokéra emlékeztető hangon.
- Öhm...ö....hm...izé...öö.....öhm..rendben?-ezt válasznak szántam, de eléggé kérdésre sikerült, viszont Belle-nek ez elég volt. Egyből bedőlt az ágyba és tíz másodperc alatt szerintem már el is aludt. Én nem voltam fáradt, úgy gondoltam az alvás kilőve, ezért különböző dolgokat akartam kitalálni, hogy elszórakoztassam magam. Ám amiért semmi izgalmas nem jutott eszembe, mégis megpróbálkoztam a szunyókálással, ami furcsa módon be is vált................................................
                                                 Másnap
,, Igen, igen... Akkor ma este...Ne! Nehogy, valami puccos éttermet keressetek!.....Igen, igen...Elég egy kávézó is....Hm....szóval én mondjak egy helyet?? Például a Starbucks? Persze, hogy nektek megfelel.... Inkább nem mennék ebbe bele..... Szóval akkor este.....Sziasztok, srácok!"- ezekre a mondatokra keltem fel. Belle beszélt telefonon valakikkel. Nem akartam bele ütni a orromat, elvégre minden bizonnyal találkozni fog bizonyos személyekkel, tehát ez az ő dolga. Ezért inkább úgy tettem, mintha most keltem volna ( ami persze igaz is volt), és nyújtózkodni kezdtem.
- Jó reggelt...- vetettem oda Bellának két ásítás között.
- Neked is!- érkezett a válasz.
- Hány óra van?- kérdeztem.
- Fél tizenkettő.- vetette oda.
- Jaj, már megint majdnem átaludtam a fél napot!!- kiáltottam fel.
- És mi abban a rossz? Eleve volt vagy hajnal 3-4 mire elaludtál....
- Ez igaz...-ismertem be saját magamnak hangosan.
- Na, látod?!?!
- Igazad van...- folytattam.
- Persze, hogy az van!! Mégis mikor nem volt?-kérdezte és mind a ketten halk, majd egyre hangosabb kuncogásba kezdtünk, amiből a végén nevetés lett.
- Mi ez a ricsaj lányok?- jött be a szobámba anyu.
- Ó, semmi, igazán semmiség Nancy néni...-mondta az unokatestvérem, és kezdte komolyra fordítani a szót.
- Nos, rendben....Lányok éhesek vagytok?- váltott témát anyukám.
- Naná!!-kiáltotta Belle, de miután észrevette anyu kicsit értetlen arcát rögtön helyesbített.- Azaz, ha esetleg akadna valami ennivalójuk....
- Akadna...-válaszolt anyukám, még mindig furcsán nézve. Ez érthető, ugyanis anyu nem tudja, hogy az unokatestvérem szerelmese az ételeknek, és előszeretettel eheti is azokat, mert nem ragadnak rá a kilók.- És te, Livy? Nem kérsz valamit enni vagy inni?- érdeklődött anya.
- Ööö.....egy capuccino most jól esne....-válaszoltam.
- Rendben csajok, akkor szíveskedjetek lefáradni.
- Már is megyünk, csak még megmosakodunk.- mondtam, Bella és a magam nevében is.
- Ahogy gondoljátok, de Kicsim, lehetőleg ma ne egy órát tölts bennt a fürdőszobában.- kérte anya.
- Megpróbálom.- feleltem, ám anyu szúrós szemeit látva tudtam igyekeznem kell. Bella kezdett a fürdőben, és nem kis meglepetésemre negyed óra múlva ki is jött.
- Hát te?-kérdeztem meglepetten.
- Végeztem. Mehetsz.- válaszolta halál természetesen.
- Már is? Az meg hogy lehet?
- Gyors vagyok.
- Na de ennyire???
- Hát....mondjuk, nem mindig. De most éhes vagyok, úgyhogy motivált a kaja.- mondta fogait kivillantva rám mosolygott....vagy vicsorgott.... Egyébként ez teljesen Belle-re vall. Mármint nem a vicsorgás, hanem, hogy az étel ösztönzi. Ezen meg sem lepődök.
Igyekeztem én is gyorsan elkészülni, de csak fél óra után lettem készen végül.
- Mi tartott eddig?- ,,fogadott" Bella.- Vagy fél órája várlak.
- Tudom, és bocsi.
- Bocsi? Bocsi??? Ne ,,bocsizz" itt nekem te lány!!! Ki fog hülni a kajám!!
- Tényleg emiatt kiabálsz? A hülye kaja miatt?
- Ne merészeld lehülyézni a kaját! Világos?
- Igen, igen világos, te kis ovis.-vetettem véget a mindennapos ,,vitánknak", megöleltem és megpusziltam engesztelés képpen. - Most menjünk le. Anyu már biztos vár.-. Hát mondjuk, annyira nem volt igazam. Mikor leértünk az étkezőnkbe, az asztalt két személyre megterítve találtuk, rajta egy capuccinoval, rántottával, kakaóval és bundáskenyérrel. Egyszóval minden megvolt, kivéve anyukámat.
- Anyuuuu!!!! Hol vagy, anyaaaa???- kiáltottam. Halk sutyorgást hallottam a WC felől. Mivel az nem érdekelt ,hogy anyu  mit művelt bennt, nem is hallgatóztam, vagy kopogtam be csak visszamentem Bellához, és egymás társaságában elfogyasztottuk a reggelinket....az az ebédünket...vagy még is csak a reggelinket ebéd időben. Miután végeztünk ( fél óránkba telt), anyu is kijött a WC-ből. Mintha a  fellegekben járt volna....
- Anya, kivel beszéltél?- kérdeztem.
- Én?- erre bólogattam.- Óh, én csak...egy..barátommal...-adta az igen furcsa választ.
- Ha te mondod!!!
- Egyébként lányok, mik a terveitek a nap hátralévő részében?- váltott témát anyu.
- Programunk van.- válaszolt az unokatestvérem meg sem várva, hogy anya befejezze a mondatot.
- Igen?- kérdeztem vissza meglepetten, ugyanis én eről még nme tudtam.- És mi?- kívánvsiskodtam tovább.
- Meglepi.- mosolyodott el. Áhá! Szóval ezt szervezte azokkal a srácokkal ( bárkik legyenek is ők, de ez nem is lényeg)!! Szerencsére volt annyi eszem, hogy tartottam a szám, mert ha Bella meghallotta volna, hogy tudom hova megyünk, tuti elkeseredett volna, hogy nem tud meglepni. Bár a meglepi teljes részét nem tudtam én se.
- Szupi!-örültem meg.- És mikor indulunk?
- Három óra múlva kellene oda érnünk. Most 14 óra van, szóval van még időnk.

                                                               **** 

 -Livy!! Igyekeznél egy kicsikét?? El fogunk késni!- ezt hajtogatja Belle már vagy fél órája! Nem értem mire ez a nagy sietség. Most van fél öt , és szinte már kész is vagyok. Egy fehér ujjatlan inget húztam magamra, hozzá illő magassarkúval, fehér alapon rózsaszín virágokkal díszített nadrágot és rózsaszín nyakláncot, vele színben megegyező táskát vettem fel. A sminkem is kész lett. Csak a szokásos pirosító, szemcerka és szempillaspirál. Lementem a nappaliba, ahol Bella várt rám. Nagyon tetszett a ruha összeállítása, ami egy koptatott farmerből, bézs színű felsőböl, barna táskából, karkötőkből és egy virágos mintás barna magassarkúból állt.
- Azta, de csini itt valaki!- kiáltottam fel.
- Igen, te.
- Köszi, de én rád gondoltam..
- Biztos rossz a szemed...Mindegy is...Gyere, most már indulnunk kell! A taxis sem fog örökké várni...
- Taxival megyünk?- kérdeztem úgy, mintha azt mondta volna, limuzinnal.
- Nem, dehogy is!!! Helikopterrel.... Persze, hogy taxival... Na, gyere!!!-  azzal megragadta a karomat és elkezdett kifelé húzni az ajtón.
- Ne, ne, várj egy pillanatot!!! Elköszönök anyutól...
- Egy percet kapsz!!
- Most komolyan mérni fogod?- tettem csípőre a kezem.
- 55, 54,53...
- Hé, ez így nem ér!!
- 50, 49, 48...
- Oké, oké....-beláttam, hogy itt nem  ,,nyerhetek". Besiettem az előszobába és kiáltozni kezdtem:
- Anya! Anyu! Hol vagy?? Elmentem Bellával...Este jövök, szia!- pár másodpercig nem érkezett válasz, és ugyanazt a susmust hallottam, mint délben, de aztán anyu kijött a konyhából és lekiabált, hogy ne ordítozzak, mert ő éppen telefonált! Na, de kivel? Mondjuk ezután jó szórakozást kívánt és visszament a konyhába. Eléggé aggasztott, hogy kivel beszél telefonon, ezért (tudom, nme volt szép tőlem) hallgatózni kezdtem.
- Óh, helló! Visszajöttem.....Semmi, csak a lányom ordibált...Igen, igen...Tudod, tinédzserek.....Neked is van  gyereked?..... Kettő is?....Fiúk?...... Ikrek?...Azta, George...-beszélt anya, szinte levegőt sem véve. Nem tudtam ki lehet az a ,,George", de jelen pillanatban más dolgom is volt, ezért úgy tettem, mint az unokatestvéremnél, azaz mintha meg sem hallottam volna azt, amit mondott anyám. Ezután kimentem Belle-hez, aki épp a nem létező órájának a számlapját kocogtatta barnára festett körmeivel.
- Olivia!!!-így csak akkor hív, ha tényleg írtózatosan dühös rám. Szóval benne voltam a slamasztikában!!! Ajaj!- Drágalátos Miss Időérzéketlen Olivia! Tudod te mennyit vártam rád?! Álj, ne válaszolj! Pontosan 327-ig számoltam a 60 helyett. Most viszont jössz velem- és megragadta a karomat, majd behúzott a taxiba.
- Figyelj Bella!-ráncigáltam felsőjének ujját, mert nem akart rám nézni, de szerencsére beadta a derekát:
- Mi van?- kérdezte igen dúrva hangnemben.
- Kérlek ne haragudj! Késtem, igen tudom, de féltem anyát, mert valami George nevű ürgével telefonálgat...
- És az nem ért volna rá?
- Mi??? Te is tudod, hogy anyu milyen fontos nekem! Ugyanolyan, mint te! Kérlek, ne haragudj rám!
- Ne kezdj el bőgni, mert elkenődik a sminked!-mondta, én pedig tudtam kezd megenyhülni.- Livy, figyelj! Nem haragszom rád, de egy kicsit idegesít, hogy mindig késel. Próbálj ezen változtatni, légyszi!
- Rendben, megígérem próbálkozni fogok. És még egyszer ne haragudj!-mosolyogtam Belle-re.
El fogok gondolkozni azon amit mondott. Talán igaza van....
- Hölgyeim, megjöttünk! 10 dollár lesz.- mondta a sofőr.
- Köszi. Tessék, itt van 15 dolcsi.- fizetett az unokatestvérem és kiszálltunk. Nen ismertem annyira azt a helyet, ahová érkeztünk, ezért nézelődni akartam, de Bella bekötötte a szememet egy kis kendővel.
- Ne lessél!- utasított.
- Nem fogok. Biztosíthatlak.
- Remek.-mondta az unokatestvérem és két vállamat megfogva vezetni kezdett. Bekötött, csukott szemmel, egy viszonylag ismeretlen helyen elég nehéz tájékozódni.  Körülbelül öt percet sétáltunk, amikor Belle halkan a fülembe súgta:
- Megérkeztünk...-.
Éreztem, hogy bizseregni kezdek, de nem tudtam volna megmondani miért.....
                  Olivia ruhája:

Bella ruhája:

3.fejezet- A legpocsékabb vacsora

A tegnapi találkozónk a One Direction-nel eléggé elhúzódott. Eredetileg csak a délutánt töltöttük volna együtt, de olyan jól éreztük magunkat, hogy maradtunk még egy kicsit. Ez alatt  azt értem, hogy hajnali fél egykor értem haza. Így nem csodálom, hogy délben keltem fel. Pedig nem vagyok egy jó alvó. A csúcsom tíz óra, ám az is csak azért, mert előző nap szilveszter este volt.
Soha nem szundítottam, még ilyen sokat, de igazából rám fért.
-Mmmm- nyögtem nyújtózkodás közben.- Van itthon valaki??- kérdeztem kikiabálva a kis zugocskámból, azaz a szobámból. Szeretem zugnak hívni ezt a helyet, elvégre ez csak az enyém, így úgy nevezhetem, ahogy csak akarom. Vagy nem??
-Van.-hangzott kérdésemre a válasz ordibálva. Nyílván anyu mondta.
- Akkor jó reggelt!! Vagy jó napot!- köszöntem és a fürdőszobába baktattam, ahol reggelenként több mint fél órát töltök el. Na nem azért, mert ilyen sokáig  ,,vakolnám" a képem ( elvégre az én elvem minél kevesebb a sminked, annál szebb vagy), hanem, mert a reggeli fürdésem nem kevesebb,  mint 15 percet vesz igénybe plusz még a fogmosás, fésülködés, felöltözés és a gondolataimban való elmerülés egészíti ki a minden napos programomat. De ma a szokottnál kicsit többet voltam bent. Vagy 20 percig folyattam magamra a hol forró, hol kellemesen langyos vizet és  újra meg újra végiggondoltam a tegnapi napot. Anyukám kopogása ,,ébresztett fel".
- Livykém, minden rendben van?? Jól vagy?- kérdezte aggódva.
- Persze, persze.... Mindjárt kész vagyok.-válaszoltam és  kicsit sietősebbre fogtam. Körülbelül 10 perc után elhagytam a második kedvenc helyemet a házban. A lista élén természetesen a zugocskám áll.
- Szia kicsim! Hogy vagy?-érdeklődött anyu kicsit nyalizós hangnemben.
- Szia mama! Jól. Te?-kérdeztem vissza kicsit unottan. Hogy miért? Mert, anyám mindig ilyen mézesmázos, ha el akar érni valamit. Nem tudom minek kell így viselkednie, hiszen jó anya-lánya viszony van közöttünk, tehát szerintem bármit megbeszélhetnénk, de ő nem ilyen. Ám én sem kerülöm el az eféle beszélgetéseket, ugyanis néha jól esnek ezek a kényeztetések. De ma semmi kedvem nem volt ehez az egész felhajtáshoz, így rögtön a lényegre tértem, miután anya válaszolt kérdésemre, miszerint ő is jól van.
- Mit akarsz, anya?
- Hogy hogy mit? Hogy érted ezt kincsecském?-tettette az értetlen.
- Hát csak úgy, hogy azt hiszem 4 éves korom óta nem hívtál ,,kincsecskémnek" és ezt a hangnemedet is szerintem  3 éve hallottam utoljára, amikor is rá akartál venni, hogy menjek el veled apa egyik unalmas  baráti találkozójára, mert te egyedül szenvednél ott. Szóval?? Mit akarsz?? Kiböknéd végre??
-Jaj, Livy!! Nem akarok én semmit, csak...hogy elmenjünk egy étterembe ma este...vacsorázni.....
- Mi??? Ez lenne az a nagy dolog? Hát ez szuper és....... Na álljon meg a menet!! Melyik étterembe mennénk??- érdeklődtem, mert gondoltam, hogy kell ebben az egészben lennie valami csattanónak, különben anyám nem kerített volna ennek ekkora feneket. És egyébként is! Mi nem szoktunk étteremben vacsorázni!! Nem is járunk étterembe!!!
- A  Jamie Oliver's Fifteen-be.-mondta. Mikor meghallottam ezt a nevet azt hittem, hogy rosszul hallok!! A Jamie Oliver's Fifteen London egyik legelőkelőbb étterme. Bár az árak az egékbe szöknek.
- Hogy hogy oda?? És anya megmondanád nekem, hogy mégis miből fogjuk kifizetni??-kérdeztem.
- Hát apád hívott meg, úgyhogy valószínűleg az ő pénztárcájából fog kirepülni az összeg.-válaszolt, még mindig teljesen nyugodtan.
- Apa hívott meg?? Hát ez szupi!! Hármasban fogunk vacsizni a Jamie Oliver's Fifteen-ben?? Ez még szupibb!!!-visongtam és elkezdtem össze-vissza ugrándozni a házban.- Anya, ehez miért kellett elővenned a ,,kincsecskémes" dolgot?? Hiszen tudod, hogy mindig szívesen vacsizok veled és apuval!!
-És apu új menyasszonyával és lányával is??-kérdezte kicsit félénken.
-Hogy kikkel??-csodálkoztam és kezdtem rájönni anya miért vette elő a nyalizós hangnemét.-Hogy érted ezt??
- Háát......- nyújtotta meg ezt az egy szót, ami semmi jóra nem vezethetett. Ezt tapasztalatból tudom, és most is így történt:-.....háát, khm apád be akarja mutatni nekünk az új ,,családját"- hadarta de ennél a résznél az ujjaival idézőjelet rajzolt a levegőbe. Én pedig azt éreztem amit akkor,  amikor beszorultam Harry Styles-zal a liftbe, azaz NEM KAPTAM LEVEGŐT!!! Mi az, hogy be akarja mutatni az ,,új családját" ?? Köztük az új lányát?  Az meg ki csoda? Nem tudtam, hogy apunak van más lánya is rajtam kívül...
- Kiket  akar nekünk bemutatni?- kérdeztem, mintha elsőre nem értettem volna meg. De balszerencsémre anya megismételte a mondatot, így bizonyossá vált, hogy a fülem nem csalt..
-Hát a menyasszonyát és a lányát-felelte.
- Nem is tudtam, hogy apunak van új lánya...-mondtam és az első könnycseppjeim kezdtek kicsordulni a szemeimből.
- Jaj, drágám!! Az a kislány nem vérbeli lánya apunak! Csak a menyasszonyának.- felelte nekem. -Kicsim!! Ne sírj!! Hidd el, mindig te leszel az apád egyetlen igazi vérbeli kislánya! -próbált vigasztalni anyukám, de sikertelenül. Tuti, hogy apa jobban fogja vagy már jobban szereti azt az új ,,lányát". Efelől semmi kétségem.
- Kicsim! Ha nem szeretnéd, nem kell elmennünk!!-mondta anya, de az arckifejezését látva, ő nem pont ezt akarta.
- De...hüp, de...menj..hüp...ünk...el..hüp..hüp..-feleltem, még mindig a könnyeimmel küszködve. Anyukám szerintem ebben a válaszban reménykedett, mert nem tette fel a tipikus kérdéseket, miszerint ,,Biztos ezt akarod??" meg ,, De nem akarom erőltetni, csak ha neked nagyon fontos..." és a többi és a többi.... Ehelyett ezt mondta:
- Rendben, drágám!! Most fél kettő van, gyere egyél valamit! 4 óra múlva indulunk!Juj, ez olyan szupi!!!- kezdett pörögni anyu. Nem mondanám, hogy emiatt fejeztem be a sírást, de látva anyám milyen boldog, ez is közrejátszott.
2 és háromnegyed óra múlva elkezdtem készülődni. Felvettem, az egyik kedvenc előlcipzáros ruhámat, fekete blézerrel, rózsaszín magassarkúval ( de csak, mert a ruhában is van egy kis rózsaszín) és végül egy fekete kis táskával egészítettem ki ezt a ruha összeállítást. Fél óra alatt kész lettem a sminkemmel is. Csak a szokásos szempillaspirál, arcpirosító és szemceruza díszlett az arcomon. 30 percem maradt besütni a hajamat, de a végeredmény szerintem nagyon jó lett. Mikor leértem a nappaliba, anyukám még készülődött, így be akartam kapcsolni a tévét, ahol semmi érdekeset nem találtam, ezért unatkoztam egy darabig. Nem sokára anya ki is jött a hálószobájából, én pedig elájultam. Gyönyörű volt a haja, a sminkje és a ruhája. Nem tudom mi volt a célja, de ha az, hogy elálljon a lélegzetem, akkor sikerült neki. Egy tégla vörös blúzt vett fel egy fehér szoknyával, cipővel és táskával. Bordós karkötővel és fülbevalóval. Nagyon csini volt!!
-Azta!! Anya!!-körülbelül ezt tudtam kinyögni.
- Na, milyen? Megteszi?-kérdezte, de szerintem ő is tisztában volt vele mennyire dögös. Egyszerűen élvezte, ha megmondják neki, hogy nagyon szép. És én ezt örömmel meg is tettem:
- Mami, te leszel a legcsinibb nő a Jamie Oliver's Fifteen-ben!!
- Jaj, köszönöm Livy!! De veled nem versenyezhetek!-mondta én pedig a nyakába ugrottam. Pár percig még dicsérgettük a másikat, utána már hívtuk a taxit. 17 óra 45-re megérkeztünk a Jamie Oliver's Fifteen-be! Nagyon izgatott voltam! Nem kellett sokat várni, mire megérkezett apa.....két fiatal nővel. Nem tudtam ki apukám menyasszonya és ki a mostoha lánya,, legalábbis, amíg meg nem érkeztek, de mind ketten nagyon csinosak voltak. Az egyikőjük egy kék rucit viselt kék kiegészítőkkel (körömlakk, ékszerek,...), fehér magassarkúval és hozzáillő kis táskával. A másik lány egy elegáns fehér csipkeruhát viselt fehér fülbevalóval, táskával és magassarkúval.
- Sziasztok!-köszöntött minket az édesapám, Danny Markus. - Szia, Dan!-mondta anya elsőnek. Ő azóta így hívja apát, amióta megismerkedtek, és ezt a válás sem változtatta meg. - Szia, apu!-üdvözöltem másodiknak és megöleltem.- Hogy vagy?-érdeklődtem. - Köszönöm, jól. Ti?- kérdezett vissza. - Mi is, megvagyunk. Köszi a kérdést.-válaszolt anya egyhangúan. - Örülök, hogy eljöttetek. Igaz, hogy már ismeritek egy kicsit, de hagy mutassam be nektek a menyasszonyomat, Erika Hopper-t. Erika, ő itt a lányom Olivia Markus-Cowell és a volt nejem Nancy.-mutatott be minket apu a csipkeruhásnak.
- Szia!-nyújtottam felé a kezemet, megelőzve anyut, aki nem volt elragadtatva ettől a bemutatástól.- Örülök, hogy megismertelek, de a nevemet illetően kérlek, inkább Olivia Cowellnek szólíts. A Markus-Cowellt nem használom.
- Rendben. Szervusz, Olivia Cowell!-mondta Erika kedvesen és kezet ráztunk.
- Szia, Erika!-próbált anyu boldognak tűnni, de én láttam rajta, hogy nem volt az. Talán azt hitte, hogy Erika csinosabb volt, mint ő. De én, mint kívülálló tanúsíthattam, hogy ez nem volt igaz. - Szervusz, Nancy!
- Nos, most, hogy ismeritek Erikát, bemutatom nektek a lányát, Melissát. Gyere közelebb, Mel.-szólt apu a kék rucisnak.- Tehát, ő itt Melissa, a beceneve Mel. Mel, ők itt a volt feleségem Nancy és a lányom, Olivia, akiről még nem mondtam el, hogy az ő beceneve Livy.
- Sziasztok!-mondta a mostoha lány.
- Szia!-mondtuk kórusba édesanyámmal.
- Örülök, hogy megismertétek egymást! Gyertek! Menjünk be!-szólt apa és elindult befelé. Mi meg követtük. Mikor megláttam kívülről a Jamie Oliver's Fifteen-t elállt a lélegzetem. Na akkor vajon mit csináltam amikor beértünk? Olyan csodaszép éttermet én még nem láttam!!
- Jó estét! Danny Markus vagyok. Foglalásom volt öt személyre.
- Jó estét, uram! Igen, már látom is a foglalását! Kérem kövessenek!- mondta egy férfi, kis füzetet lapozgatva. - Itt is lennénk, uram!-állt meg a férfi egy gyönyörűen megterített asztalnál, amire ez a tábla volt téve: ,,RESERVED" ami magyarul ennyit tesz: ,,FOGLALT". Annyira jó érzés volt a legjobb asztalhoz ülni!
- Milyen italt hozhatok uram?-jött egy kis idő múlva a pincér.
- Én vörös bort kérnék.
-Én egy martinit.-mondta Melissa.
- Én is.-kérte Erika  ugyan azt, amit lánya.
- Nekem egy tonicot legyen szíves.-mondta mama.
-És a kisasszonynak mit hozhatok?-érdeklődött kiszolgálónk, mert én még nem döntöttem.
-Én.. egy pezsgőt kérnék.
- Rendben van, egy kis türelmüket kérném.-felelte a pincér és elment.
- Na, és mi van veletek? Meséljetek!-kérte apa.
- Hát, nincs semmi érdekes..én általában Bellával vagyok. Tegnap is például elvitt engem, hogy személyesen találkozhassak a One Direction-nel.-mondtam apának, de nem hiszem, hogy olyan sokat értett belőle. Ám Melissa annál többet:
-Te találkoztál a One Direction-nel?-kérdezte.
-Igen. Tudod a nagybátyám Simon Cowell..-mondtam.
- Micsoda???  Simon a nagybátyád?? Te jó ég!!-szólalt meg  Melissa.- Milyen mázlista vagy. Egy olyan ember a bácsikád, akinek csak megköszönni lehet az összes tettét!-mondta, én pedig nem értettem mire céloz. De a folytatásából kiderült:- Például a One Direction-t is neki köszönheti a világ. Ha Simon Cowell nem rakja össze a fiúkat egy csapattá, akkor...akkor, én nem tudom mi lenne velem!! A srácok dalai nélkül az életem üres és lehangoló...
- Jaj, drágám, ne kezd ezt már megint!!-szolt rá lányára Erika. Ezután felém fordult:- Tudod, Melissa nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nagy Directioner. Szinte mindent tud róluk. De ha terhedre lenne a sok fecsegésével, csak szólj nekem.
- Ja, nem. Dehogy zavar. Az unokatestvérem is nagy fan. Ő is szokott nekem beszélni a srácokról, úgy, hogy néha egy szavát sem értem meg. Én ugyanis nem mondhatnám el magamról, hogy  óriási Directioner lennék. Egyszerűen csak szeretem hallgatni a számaikat és kész..- ,,világosítottam" fel apu menyasszonyát, habár nem kérte. Gondoltam elmondom neki, hogy mégis csak tisztában legyen ezzel a ténnyel.
- És ki a kedvenced?-kérdezte Mel.
- Háát, mindenkit nagyon szeretek, de akkor legyen Harry.-válaszoltam.
-Oh, nekem is ő! Biztosan találkoztál már vele! Élőben még helyesebb?-tudakolózott Erika lánya. Be kell vallanom, ez a kérdés kicsit meglepett.- Öö..öööö...nem tudom.. igen?-kérdeztem, de Melissa ezt betudta egy válasznak, miszerint idézem ,,Úhh, tudtam!!". Sokáig beszélgettünk, igaz nagy részben az 1D-ről, de azért másról is esett szó.
- Na, és tudjátok már mit kértek desszertnek?-kérdezte apu egy idő után.
- Én egy meglepetés csomagot-olvasta fel Mel az érdekes édesség nevét az étlapról.
- Én egy csoki kelyhet-mondtam.
- Rendben, akkor szólok a pincérnek és rendelek nektek-szólt apa és hívta is a kiszolgálónkat, aki el kezdett felénk indulni.
- De miért is te rendelsz nekünk?-kíváncsiskodtam.
- Jaj, Olivia! Hiszen mindig is így csináltuk, amikor étteremben ettünk.
- Igeen, de az vagy 10 éve volt utoljára.
-Tényleg nagyon bántana, ha én rendelnék neked?
- Nem, csak...
- Akkor ezt megbeszéltük. Melissa, neked van kifogásod?-kérdezte apu, de válasz már nem érkezett, ugyanis megérkezett a pincér.
- Mit hozhatok uram?
- Nos, a kislányomnak szeretnék kérni egy..-kezdte apa a mondandóját, én pedig majd elsüllyedtem szégyenembe, de a folytatásra nem számítottam-...egy meglepetés csomagot.-mondta apám, tehát Melissára célzott, mint kislányára. De a gondolataimnak nem adtam hangot, ugyanis apu folytatta:- És... Olivia kincsem, te mit is kértél?-kérdezte, én meg ezen úgy felkaptam a vizet, hogy felálltam és kiabálni kezdtem:
- Hogy micsodaaa??
- Mi..mi..mi történt Livy?- értetlenkedett apa.
- Mi történt? Mi történt?-kérdeztem vissza, és a második kérdésre feljebb vittem a hangnememet.- Hogy lehetsz ilyen nagy szemét!! Mi az, hogy Melissa rendelését, nem az, hogy nem felejted el, hanem még kislányodnak is szólítod őt, az én desszertemnek meg el is felejted a nevét, és semmi kislányomat nem hallottam?? Hogy lehetsz ilyen?!?!?!?!?!?!?-kezdtem el sírni.
- Jaj, Olivia! Ugye nem kapod fel a vizet ilyen kis csekélységeken?- kérdezte gúnyosan. Épp folytatni akarta, de közbeszóltam:
- De, de igen is fel kapom a vizet, mert nem Melissa az igazi ,,lányod" , hanem én! De számodra úgy látom ,ez már nem is fontos!!
- Olivia! Nem beszélhetsz velem ilyen hangon!-kezdett apukám is kiabálni.- Anyád erre sem tudott megnevelni?-kérdezte, nekem meg teljesen betelt a pohár. Az egy dolog, hogy engem bánt, de hogy anyut is belekeveri (aki eléggé meglepődött a kettőnk között még csak kialakuló vitán), az már tűrhetetlen!!!
- Hogy mit mondtál??
- Azt, hogy anyád még ezt sem nevelte beléd?
- Ezt mégis, hogy érted? Igenis meg vagyok nevelve, de ha nem is lennék, az a te felelősséged lenne!! Amúgy szerinted nem vagyok megnevelve? De ha szerinted így is van, az csak is miattad lehetséges!
- Ezt mégis, hogy gondolod?- vágott a szavamba apa.
- Oh, csak úgy, hogy szerintem nem anyu hagyott el téged egy kicsivel több, mint fél éve egy másik emberért. Nem, ezt nem ő tette, hanem te!! Igen, te! És anya miért is nem tette? Oh, meg van! Mert neki fontosabb vagyok én és a családja, mint saját maga! Nem úgy, mint neked! Mert, anya nem önző és ő rám is gondol egy kicsit! És ez rólad nem mondható el!-kezdtem szipogni, és az sem könnyítette meg a dolgom, hogy az étteremben lévő összes szempár a mi asztalunkra szegeződött, de folytattam.- És anyunak mindig is fontosabb lennék, mint a nem létező mostohalánya!! Hüp..hüp... úgyhogy csak ne merj anyára semmi rosszat mondani,  csak ha átgondoltad, te miket és ő miket tett értem....-nyögtem ki, majd felálltam az asztaltól és elindultam a kijárat felé, de ezt még visszakiálltottam apámnak- Ja, és mostantól nem létezel számomra! Melissa majd pótolhat engem, ha annyira hiányoznék....-és kirohantam a Jamie Oliver's Fifteen-ből.
Egészen addig sírtam, amíg haza nem értem anyuval (aki egyből kijött utánam az étteremből és hívott egy taxit). Otthon csak ennyit mondott:
- Livy....én..én..nagyon köszönöm, hogy kiálltál mellettem..nagyon büszke vagyok rád!- felnéztem rá, és a szemében megcsillanni látszottak az öröm könnyei. Én is büszke voltam, hogy ilyen anyám van! Éjfél van..... Gondolkozom... Olyan furcsa, hogy London legelegánsabb éttermében volt életem legpocsékabb vacsorája...De talán ez a kettő együtt jár.... Minden jóban van valami rossz... Ja, az a mondás nem is így szól! Hanem, hogy minden rosszban van valami jó.... Ez is igaz....Végiggondoltam a veszekedésemet apámmal, és talán még sem kellett volna akkora ügyet rendeznem a desszert-rendelésből, de legalább ő is ,,kitálalt"...Szomorú is vagyok, meg nem is........Gondolom ilyen az élet....Igazán sokat kell még tanulnom......................... Olivia ruhája:

Olivia anyukája, Nancy ruhája és frizurája:

Erika ruhája:

Melissa ruhája: